Szerző: nekro

Eltemették Csoóri Sándort

A kétszeres Kossuth-díjas költőt, írót, esszéistát az Óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra 2016. szeptember 21-én.Csoóri Sándort hosszan tartó súlyos betegség után, életének 87. évében érte a halál 2016. szeptember 12-én kora hajnalban. A szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és a […]

Elhunyt Aigner Szilárd

Hetvenéves korában váratlanul elhunyt Aigner Szilárd meteorológus – közölte az Eumet hétfő délután a gyászoló családra hivatkozva. Aigner tegnap ünnepelte születésnapját. Éveken keresztül az RTL Klub időjósa volt, ahol védjegyévé vált a “Derűs napot!” köszöntés. Meteorológus és fizikus szakon végzett az ELTE Természettudományi Karán. 1973 és 1989 ő volt az Országos […]

Andai Györgyire emlékezünk

A szomorú hírt a Színhaz.hu internetes szakmai portál jelentette be. A Katona József Színház társulata mély megrendüléssel fogadta a hírt. Andai Györgyi a színházban a Petra von Kant című produkcióban játszotta Valerie von Kant szerepét 2014 óta. Andai Györgyi gyerekszínészként, 1960-ban, a Két emelet boldogság című játékfilmben szerepelt először. 1963 és […]

Gyász: verseny közben elhunyt Kaposvári Zsolt vívóbíró

Életének 48. évében, csütörtökön verseny közben elhunyt Kaposvári Zsolt vívóbíró. A Magyar Vívószövetség (MVSZ) honlapján megjelent hír szerint a „világ egyik legjobb versenybírója” olimpiai és világbajnoki döntőket vezetett, halálakor is zsűriként, az ázsiai olimpiai pótkvalifikációs versenyen vett részt Kínában. Kaposvári Zsolt a Honvéd kardvívójaként részt vett junior-világbajnokságon, későbbi pályafutása során […]